A Hanshi válaszol – interjú Harada Genji mesterrel


Eredetileg megjelent a Kendo World magazin 2. évf. 2. számában, 2003-ban.

Harada mester 1925-ben született Iwata megyében, és az alsó középiskolában kezdte meg kendo tanulmányait. 1943-ban felvették a  Tokiói Testnevelési Egyetemre (Tsukuba Egyetem). Négy évvel később végzett, és középiskolai tanár lett Kanagawa, majd később a születési helye szerinti megyében. 1985-ben vonult vissza a tanítástól. Az általa irányított diákok nagy sikereket értek el a középiskolai bajnokságokon, és ő maga is nagyon sikeres versenyző volt, sokszor szerepelt az össz-japán bajnokságokon, a Nemzeti Sporttalálkozón, a Tozai Taikón, a 8. danosok mejimurai versenyén és így tovább. Jelenleg igazgatási feladatokat lát el az AJKF-ben, az Össz-Japán Iskolai Kendo Szövetségben és helyi szövetségekben.
Mennyire tudja feláldozni önmagát a támadás során?
Ahogyan az ember előrehalad a gyakorlásban, fokozatosan fejlődik az ereje és az ügyessége. A fokozatvizsga ennek az ügyességnek a próbája, hogy az illető alkalmas-e az adott dan fokozatra. Amikor vizsgabizottságban vagyok, különösen arra figyelek, hogy a jelölt képes-e felhasználni mindazt, amivel rendelkezik. Ennek különböző szintjei vannak. Például az első danra vizsgázó jelöltnek képesnek kell lennie megszakítás nélkül keményen támadni. A második danra jelentkezőnek ugyanerre kell képesnek lennie a seme alapjainak megértésén alapuló nagyobb szándékossággal. A közös nevező mindenki számára az, hogy képes legyen teljesen feláldoznia önmagát a támadásban, miután belekezdett. Ennek a neve „sutemi”. Minél magasabb a fokozat, annál magasabb szintű „ri”-t (ésszerűséget) követelnek meg. Ez azt jelenti, hogy ha az ellenfél kensenje erős, és az ember ezt figyelmen kívül hagyva önfeláldozó támadásba kezd, az nem tekinthető az ésszerűségen alapuló sutemi támadásnak. A támadást – különösen magas szinten – az önfeláldozás szellemével kell végrehajtani, de csak akkor szabad megindítani, ha az a ri minden feltételének eleget tesz. Más szóval soha nem történhet vaktában. Csak az erre irányuló edzéssel érhető el a kendo méltósága és minősége.
   Az 1974-es Kiotó Taikaion (májusban tartott éves kendóversenyen) a hanshi Ogawa Chutaro és hanshi Kurozumi mesterek közötti küzdelem erőteljesen az emlékezetembe vésődött. Az egyik leglenyűgözőbb vívás volt, amelyet valaha láttam. Az első sorból nézhettem végig, és még mindig emlékszem az izgatott borzongásra, amit a küzdelem előrehaladása közben éreztem. Az issoku-itto-no-maai (egy lépés egy vágás) távolságnál valamivel távolabbról néztek szembe egymással, és hatalmas erejű nyomást gyakoroltak egymásra. Egy idő után Ogawa mester a jellegzetes hátrafelé dőlő kamae-jában lejjebb engedte a kensenjét, és három kis lépést tett Kurozumi mester felé, majd egy tökéletes tankönyvi men támadást hajtott végre. A vágás pontosan ért célt, és úgy nézett ki, mint a lassított felvétel. Kurozumi mester védekezésként lejjebb hajtotta a fejét, majd mindketten lassan visszamentek a kezdővonalhoz. A nézőközönség lenyűgözve hördült fel, majd tapsviharban tört ki, így értékelve azt a kiváltságot, hogy milyen csodálatos látványnak lehetett szemtanúja.
     Az igazat megvallva nem voltam teljesen biztos a látottak jelentőségében, de azt éreztem, hogy a kendo egyik mély titka tárult fel a szemeim előtt.
Ogawa és Kurozumi
A következő évben egy moriokai edzőtáborban találkoztam Ogawa mesterrel, és megragadtam az alkalmat, hogy megkérdezzem a kiotói küzdelemről. “Ja hogy az? “Nem is voltam tudatában annak, hogy mit teszek. Olyan volt, mintha ott sem lettem volna.” Nem igazán értettem, hogy miről beszél, de évekig gondolkoztam a válaszán. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a támadás előtt, alatt és után teljesen feláldozta a testét és a lelkét, ami a legmagasabb szintű “sutemi”.
Kurozumi mestert is alkalmam volt megkérdezni a mérkőzésről. “Semmit nem tudtam tenni az ellen a men ellen. Nem a fejemet összezúzó, megsemmisítő erejű csapás volt, hanem egy könyörületes és szerető simogatás.” Megindított, hogy ez a két nagymester mennyire tiszteli egymást. Elmondtam ezeket a megjegyzéseket Ogawa mesternek, aki csak némán bólogatott. Nehéz feladat mindent beleadni, különösen egy fokozatvizsgán, ahol elkerülhetetlenül idegesek vagyunk amiatt, hogy minden mozdulatunkat fürkésző szemek figyelik. Ha az ember ilyen körülmények között is a legjobb teljesítményt tudja nyújtani, annak a mindennapi életben is értéke kell, hogy legyen. Ogawa mester egyszer azt mondta, hogy “ha mindent beleadsz a kendóban, az a mindennapi élet”. Soha nem hangzottak el igazabb szavak. Az ellenfél olcsó trükkökkel való legyőzése azonban soha nem vezet ilyenfajta szellemi növekedéshez.
     Gyakran mondják, hogy törekedjünk a “jó kendóra”. Nincs azonban olyan, hogy “jó” vagy “rossz” kendo. A kendo önmagában véve jó dolog. A gyakorlóinak szellemi beállítottságától függően tűnhet jónak vagy rossznak. A lélek mindig fejlődik, és ezért fektetnek egyre nagyobb hangsúlyt a lelkiállapotra a kendo magasabb szintjein. A “sutemi” ennek a lelki fejlődésnek az alapja, és mindvégig folyamatosan törekedni kell rá.
 2. “Sen” és “rinki-ohen” – kezdeményezés és a bármely helyzetre való reagálás képessége (sen = amikor az ellenfél észrevesz egy gyengeséget, és támadást kezdeményez, akkor azzal nyerünk, hogy visszavágunk, mielőtt az ellenfél vágása sikeres lenne.)

A legendás Mochida Seiji mester mindig úgy kendózott, hogy a sen-re, a kezdeményezésre figyelt. Ez a kendo legfontosabb fogalma. A kendo kifinomultsága a sen-ért való küzdelemben rejlik, és ezt figyelik a vizsgáztatók is. Amint megszereztük a sen-t, képesek vagyunk az ellenfél minden mozdulatára reagálni. Megfordítva, ha nem tudunk mit kezdeni az ellenfél mozdulataival, az annak a bizonyítéka, hogy nem uraljuk a sen-t, és még többet kell gyakorolnunk. A sen megszerzésével kapcsolatos megértés és képesség titka először is a gyakorlás és másodszor a még több gyakorlás. Ennek érdekében minden lehetőséget megragadok, hogy bármelyik dojóban eddzek azzal a hozzáállással, hogy “mindenki a tanárom”. És mindig arra törekszem, hogy az enyém legyen az első sikeres vágás. A kezdők és a gyerekek mindig megállás nélkül támadnak anélkül, hogy elgondolkoznának azon, hogy mit tesznek. Érzéketlenek a kendo finomságaira, és így roppant nehéz megszerezni a sen-t. Ez viszont azt jelenti, hogy nagyon fontos megtanulni, hogyan kell megbirkózni ezzel. Amikor ilyen ellenfelekkel vívok, megpróbálom felidézni, milyen volt, amikor kendózni kezdtem, és ennek megfelelően gyakorolok. Amikor gyerekekkel edzek, nem megsemmisíteni próbálom őket, hanem igyekszem könnyedén megütni őket. Ettől arra éreznek ösztönzést, hogy keményebben próbálkozzanak.

Annak ellenére, hogy tanítói helyzetben vagyok, határozottan hiszem, hogy az oktatónak együtt kell tanulnia a tanítványaival. Ennek fontosságát a tanárom, Yokoyama mester révén ismertem fel, amikor Iwatában alsó középiskolába jártam. Az igazán fontos akadályoktól eltekintve mindig megpróbált minden nap a dojóban lenni. Amíg én is oktató nem lettem, nem is tudtam, hogy ez milyen nehéz, de ez nagyon fontos a tanulók számára. Amikor a Tokiói Testnevelési Egyetemre jártam, Mihashi mester kezei alá kerültem. Ő “edzési függőségben szenvedett”. “Arra kell törekedni, hogy akkor is bevigyél egy vágást, amikor már ahhoz sem tudsz erőt gyűjteni, hogy mozogjál.” Végeredményben a valódi ippont vagy pontot az elme nélküli állapotban lehet elérni, amikor nem vagyunk tudatában annak, hogy mit teszünk. Azt tekintem az egyik legnagyobb nyereségnek, hogy erre képes vagyok, és mindazt, amit ennek révén kaptam.
Visszatérve a sen témájára, létfontosságú, hogy képesek legyünk a javunkra fordítani a sen megszerzését és megfelelően reagálni, valamint a megfelelő pozícióban tartani a bal kezünket és használni a bal lábunkat a semében. Ezt is akkor figyeltem meg, amikor vizsgabizottságban voltam. Amikor másodszor buktam meg a 8. danos vizsgámon, nem tudtam, mit tegyek. Három nagynevű tanártól kaptam tanácsot, és bár másképpen fogalmaztak, alapvetően ugyanazt mondták. “A bal vállad túl magasan van.” “A bal lábad kifelé mutat, és a bal könyököd túl magasan van.” “A bal kezed túl magasan van, és a bal lábad nem hatékony.” Mindez a bal kezem helyzetéről és a bal lábam használatáról szólt. Más szavakkal a bal kezem nem volt a seika-tanden (az alhasi terület) előtt, és a bal lábamat nem használtam a seme és a mozgás forgáspontjaként.
Azonnal alkalmazni kezdtem ezt a tanácsot az edzések során, de nem volt könnyű. Végül úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet, és nem törődöm vele, hogy megvágnak-e vagy sem. Úgy találtam, hogy végül fokozatosan fel tudtam engedni, és emiatt sikeres vágásokat tudtamvégrehajtani bármikor, fölösleges mozgás nélkül.
Gyakran hangsúlyozzák, hogy a bal kéz és a bal láb kulcsfontosságú szerepet játszik a kendóban, és kiváló lehetőség volt a kihon átértékelésére. A fokozatvizsgán erőteljes és határozott mozgásukkal tűnnek ki azok a vizsgázók, akik uralni tudják a kendónak ezt a területét. A sen megszerzése szempontjából ennek a mindennapi életben is vannak vonatkozásai. Más szavakkal a sen megszerzése az életben a pozitív szemléletre utal. A pozitív hozzáállás a kulcs a saját utunk megteremtéséhez. Ugyanez a fokozatvizsgára is érvényes.

3. Az ellenfél “ki” energiájának elszívása és a harmonikus mozgás

A kendo a ki energiák összeütközése. Fontos felhasználni az ellenfél ki energiáját. 40 éves korom után egy mester egyszer azt mondta nekem, hogy úgy kendózzak, mintha kiszívnám a lélegzetet (a ki energiát) az ellenfelemből. Azóta erre törekszem, de több mint 10 év kemény erőfeszítést igényelt, mire harmonikusan együtt tudtam mozogni az ellenfelemmel ahelyett, hogy ellene mozogtam volna. Ezt végül az Ogawa mestertől időben kapott tanácsoknak köszönhetően tudtam elérni.

“Belélegzés után ne tartsd a lélegzetedet az alhasadban. Hagyd, hogy áthaladjon a hasadon, egészen le a lábadig. Ekkor felfelé áramlik a testedben, és ezt kell egyenletesen a tandenben tartani. Ez az igazi ki.” Úgy értelmeztem, hogy ez a Takano Sasaburo által tanított “shinjin no iki”. Ez nem azt jelenti, hogy elnyomjuk a ki-t a tandenben, hanem hagyjuk, hogy lebegjen, és összeolvadjon az ellenfél ki-jével. Az ellenfél ki-jének elszívását nem szó szerint kell érteni, hanem úgy, hogy megérezzük minden mozdulatát, és ez vezeti a saját mozdulatainkat. Végül a legjobb tanács, amit adni tudok, hogy helyes hozzáállással eddzünk. Ogawa mester egyszer azt mondta nekem, hogy “a kendo az keiko”. Ez megragadt bennem, és olyan keményen és gyakran edzek, amennyire csak tudok.
 Fordította: Kiss András

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s