Kurasawa Teruhiko: Kendo és szív (剣道と心)


Tawigawa Koji, a Shogi vagyis a japán sakk legmagasabb fokozatú mestere mondta: “A Shogi két egyén csatája. Ha nem vagy kifinomult ember, nem leszel képes győzni.” Ő egy fiatalember, a harmincas évei közepén, mégsem fogom elfelejteni soha, milyen magabiztos és nemes szívű személyiség.

Ha ezt a gondolatot a Kendo lényegét jelentő jellem formálásra vonatkoztatjuk, és ha visszagondolok önmagamra a harmincas éveimben, úgy érzem, akkorra én nem értem el azt, amit ő. Kívülről nézve a Kendo egy olyan küzdelem benyomását kelti, ahol azért gyakorlunk, hogy legyőzzük ellenfelünket. De emellett bensőnket is alakítanunk kell, hogy megtisztíthassuk a szívünket.

A gyakorlatlan szemnek a fejre mért vágások és a torokra irányuló szúrások erőszakos cselekedetnek tűnhetnek. Vannak pillanatok, amikor érzelmeink könnyen elragadnak, és erőszakos szándék kerít hatalmába minket.  Azonban ez szégyenletes dolog, és rendkívül fontos megőrizni az egyenes és tiszta szívet.

Amikor Kendózunk, tartsuk észben, hogy első sorban szükségünk van egy ellenfélre. Csak ebben az esetben élvezhetjük és fejleszthetjük a Kendónkat. Ezért oda kell figyelnünk ellenfelünkre, és meg kell becsülnünk a gyakorlásunkban nyújtott segítségét.  Ez kölcsönös tiszteletet eredményez.

A múlt nagyjai azt mondták, ha a Kendo csak arról szólna, hogy egyfolytában bosszúszomjasan ütlegeljük egymást, az nem volna más, mint verekedés – puszta barbarizmus. Csak a vágás technikáját fejleszteni nem Kendo. Más szavakkal, így olyan alapvető emberi tulajdonságok, mint a törődés, megbecsülés és a tisztelet nem alakulnak ki. Szívünk egyik felét az ellenfél, a másik felét saját fejlődésünknek kell szentelnünk.

Mondanom sem kell, hogy a legnagyobb figyelemmel kell viseltetni a gyerekek, a kezdők és az alacsonyabb fokozatúak iránt. Ha szívünket csak a vágás, a győzelem, a vereség elkerülése, és az így szerzett dicsőség tölti ki, lehetetlen másokra odafigyelni. Az ellenfelünk fejlődését remélő szemléletre a szívünk által tehetünk szert, ezért el kell mélyítenünk érzékünket a mással való törődéshez. Nem helyes azt mondani, hogy minden áron győzedelmeskednünk kell, és törekvéseink semmit sem érnek, ha nem győzünk.

A Kendo gyakorlásakor ugyan fontosak az eredmények, de mégis a legfontosabb és a legnagyobb érték az útban rejlik, melyen a tiszta, igazi Kendo elsajátítása érdekében járunk. Ha romlott szívvel gyakorolsz, te is romlottá válsz. Ha a szívünk tiszta, személyiségünk jó oldala tovább fog fejlődni.

Végezetül, azt szeretném mondani, remélem mindenki törekedni fog saját szíve csiszolására, és reményemet szeretném kifejezni a Kendótok további fejlődése iránt.

A régi időkben a nagy kardvívó, Shimada Toranosuke azt mondta, hogy a kard a szív. Ha a kard útján kívánsz járni, előbb meg kell tisztítanod a szíved.

 Kurasawa Teruhiko (hanshi 9.dan) 

2001, Toronto, Canada

Forrás: http://www.mississauga-kendo-club.ca/kendo_spririt.html

Fordította Vachter Ákos

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s